A középkori alapítású, de valószínűleg a kelta-római maradványokra épült Csobánka község és környéke – az egykori Borony – az őskortól lakott színhely. A római korból maradt ránk egy sírkődarab, amely a katolikus templom kertjében ma is látható. A Csobánka, valamint a Borony név az Aba nemzetség egy-egy ágától származik. Az Árpád-kori Hont-Pázmány nemzetség itteni birtokai a XIII. században a pilisi ciszterciták tulajdonába kerültek, s ezeken a földeken, éppen úgy, mint a szomszédos Pomázon, a szőlőkultúra virágzott századokon át.
Lakossága a török időszakban csaknem teljesen elpusztult.
Benépesülése az 1690-es nagy török ellentámadást követően indult meg a délvidékről, ekkor Csernojevics Arzén szerb pátriarcha vezetésével nagyszámú rác (szerb) népesség érkezett a török csapatok elől és települt be a középkori Borony puszta területére. Ők lettek Csobánka második alapítói. A szerbek először pásztorkodással, később gyümölcs- és virágtermesztéssel foglalkoztak.
A többi nemzetiség – így a sváb, a szlovák, a cigány – az 1700-as években telepedik le a faluban. A XVIII. század elején már élnek svábok Csobánkán, az 1725-ös összeírásban “Német Mihály molnárt” név szerint is szerepeltetik. A Thüringiából érkező német családok a század közepén ideköltöző magyarokkal együtt újjáépítették a török idők óta romokban álló mai ófalut. A szlovákok a század második harmadában települnek ide, családneveik 1736-ban jelennek meg egy összeírásban. A cigányság 1760 után talál otthonra a faluban, eleik a kovácsmesterséget űzték.
1737-ben Csobánka a Wattay család birtokában volt. Az ortodox templom 1746-ban, a római katolikus templom 1842-ben épült.

A forrás vizének gyógyító erejéről legendák szólnak. Korábban Lázkutacskának, Fieberbründlnek nevezték. Szűz Máriát is látni vélte itt egy nyáját legeltető pásztor; azóta kegyhelyként tisztelhetjük. A zarándokok ma is hisznek csodatévő erejében: nemcsak isznak a forrásból, hanem fájó testrészeiket és szemüket is megmossák itt a hívek. Az itt található kápolna a XIX. században, a lourdes-i barlang a XX. században épült; ennek belső terébe sok hála-tábla került az első világháború alatt. Itt áll a szerbek keresztje is, amelyen egykor Illés próféta képe volt látható, akinek ünnepén szívesen látogattak ide a dél-szlávok. A kápolnát az 1930-as évek végén átépítették. Fő búcsúja Sarlós Boldogasszony napján van július elején.

A hely legendája szerint 1842-ben a Pilis erdőségében egy nyáját legeltető pásztornak megjelent Mária egy forrás miatt mocsaras helyen. A látomás után a falusiak ivásra és mosakodásra használták a forrás vizét, s a víztől többen csodálatos módon meggyógyultak. A rege másik változata szerint a favágók kivágtak egy fát, amelyen egy Mária-kép függött. A fa vérezni kezdett, s ennek hatására kezdődtek meg a búcsújárások. A forrásnak már a Mária-jelenés előtt, a 19. század elején gyógyító híre volt: Lázkutacska, Fieberbründl volt a neve. A jelenés után kapta a Máriakút, Szentkút nevet. A zarándokok ma is felkeresik a forrást, vizéből isznak, fájó tagjaikat, főleg szemüket mosogatják. Ezután a környező fákra, bokrokra akasztják kötéseiket, rongyaikat, ezzel is jelezve az elért vagy kívánt gyógyulást.

https://csodalatosmagyarorszag.hu/hirek/itthon/a-csobankai-szentkut-es-kapolna-a-pilis-vadregenyes-erdejeben/

https://www.termeszetjaro.hu/hu/poi/forras/szentkut-csobanka-/22636560/